Bővülésre készül a Hungaropharma

Feller Antal, a cég vezérigazgatója a lapnak adott interjúban kifejtette: habár a cég árbevétele a tavalyi évben stagnált (2016-ban és tavaly is 277 milliárd forint körül alakult), közben olyan beruházásokat hajtottak végre, amelyek megalapozhatják a jövőbeli növekedést. „Tavaly nem elsősorban a növekedésre, hanem olyan átalakítási folyamatokra összpontosítottunk, amelyek megalapozhatják a következő időszak fejlődését” – fogalmazott

BILK Logisztikai Nyrt. raktárbázisa

A Budapest XXIII. kerület Ócsai úti ipari övezet – M0 – Budapest-Kelebia vasút fővonal által határolt mintegy 100 hektáros területen a BILK Logisztikai Nyrt. raktárbázist fejleszt és üzemeltet, a Rail Cargo Terminal-BILK Nyrt. kombinált fuvarozást végez, a MÁV Zrt. a Soroksár terminál teherpályaudvart üzemelteti. A BILK Logisztikai Nyrt. ebből a területből 77,4 hektárnak a tulajdonosa.

CBA Príma áruház

Tavaly szeptember 23-án tették le a Hansa-Kontakt Kft. 4000 négyzetméteres CBA Príma Áruházának alapkövét a Szegedi Ipari Logisztikai Központban, ahol a szegedi magáncég raktáráruháza is található. Ez az egyik legnagyobb vidéki CBA Áruház; Szeged legnagyobb alapterületű és választékú, klasszikus értelemben vett élelmiszer-áruháza. Az utolsó simításokat végzik; kívülről tisztítják az ablakokat, bent rendezik a polcokat. Az 5-ös

Ádám Jenő TI

Az Ádám Jenő Többcélú Intézmény Szigetszentmiklóson a város északkeleti peremén kapott helyet. A környezetében új lakóövezeti telkeket parcelláztak, így a most 34.000 fős település várhatóan ebben az irányban növekedik tovább a következő évtizedekben. A földszintes óvoda főbejárata a Szebeni úttal közel párhuzamos lakóövezeti csendes, minimális forgalmú útról nyílik, míg a sportcsarnok és a tervezett iskola-zeneiskola

AUDI Hungaria Motor Kft.

Az Audi autógyár 1993 óta működik Győrben. A gyár versenyképességének növelése érdekében a vezetőség egy 252 millió forintos fejlesztés mellett döntött. A hatalmas beruházásnak köszönhetően 2013-ra új autógyárat építenek fel Győrben, amelyben már nem csak alkatrészeket, hanem kész autókat is gyártanak majd. A gyár építésének a régióra gyakorolt egyik legfontosabb hatása, hogy közel 15 ezer

Continetal Teves

Az 1993-ban, Veszprémben alapított Continental Teves Magyarország Kft. 1100 munkatársa kerék- és perdületérzékelő szenzorokat gyárt blokkolásgátló (ABS), valamint elektronikus menetstabilizáló (ESC) rendszerekhez. A nemzetközi autóipari beszállító 2011. október végén jelentette be, hogy összesen 3,8 milliárdos beruházás keretében közel háromezer négyzetméterrel bővíti veszprémi gyárát. A bővítésnek köszönhetően több mint kétszáz új munkatársat vettek fel. Az új

Procter & Gamble

A Procter & Gamble második magyarországi gyára épül Gyöngyösön. Az ipari parkban 24 hektáros területen készül a létesítmény, amelyben év vége felé kezdhetik meg a bébi pelenkák gyártását. A közel húszmilliárd forintos beruházással 150 új munkahely jön létre. A Procter & Gamble 1991. óta van jelen Magyarországon, és a csömöri gyár után második, a vállalat

LIDL áruház

A VIII. kerület Teleki téri piac területén kapott helyet az új LIDL áruház, melynek generál kivitelezését a Stettin Hungária Kft. végezte. A beruházás átadásával 20 új munkahely jött létre az áruházban. A kerület vezetése elkötelezett a Teleki tér újjáépítésében, az ütemterv szerint 2013-ban épül meg a piac. Józsefváros Önkormányzata ezen túl a tér tágabb környezetének
FEL